Emily MonPierre

Tárgy: Emily MonPierre Szer. Dec. 26, 2012 10:34 am

Emily MonPierre

burn up in the light

Apró-cseprö dolgok

SZÜLETÉSI HELY/ IDŐ: 2006. 11. 13. Párizs, Franciaország
KOR: tizenöt
BECENÉV Emily / Milly
SZERET: A bátyámat, egyértelműen - még ha sokszor nem is állunk a helyzet magaslatán, hogy kimutassuk. Ezen kívül szeretem az esőt nézni a szobám ablakából, a napszemüvegeket, Párizst, a zenét, Párizst, és... hát, nem is tudom. Szeretek énekelni, néha dalszövegeket írok a saját szórakoztatásomra, illetve sokszor rajzolok, festek. Szeretem a sötét színeket, a kihívó ruhákat, és az adrenalint. Nagyon. Szeretem a karácsonyt, mert olyankor még ringathatom magam abba a hitbe, hogy egy család vagyunk... és mert évek óta én díszítem a karácsonyfánkat.
NEM SZERET: A ragacsos süteményeket, illetve a túldíszített ruhákat, termeket, házakat. Bármi, ami csupán egy leheletnyivel átesik a jó ízlésen, nálam mind halott. Nem szeretem a szüleimet - nos, talán furcsán hangzik, de ők tehetnek arról, hogy nem megyek haza jó szívvel, és a bátyámba kapaszkodom. Nem tekintem őket fontosnak az életemben. Csupán két ember, aki nem ért meg az amúgy is hosszú listán. Ezen kívül nem szeretem a nonfiguratív mintákat - az ugyanis nem művészet, ha húzol két egymásra merőleges vonalat egy papírra.
BESZÉLT NYELVEK: anyanyelvi szinten beszélem a franciát és a magyart, jelenleg angolt tanulok
KEDVENC TANTÁRGY: francia nyelv & történelem & rajz és vizuális kultúra & ének-zene
MINDIG NÁLAM VAN: a mobilom & egy csomag mentolos rágó & szemceruza
TITOK: Vladár tanár úr ki akarja állítani néhány képemet az iskolában, de masszívan ellenállok, hiszen úgy összességében nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne. Megpróbálja behívni a szüleimet, hogy áradozhasson egy sort a tehetségemről, de a szüleim valamiért "sosem érnek rá" valahányszor ezzel próbálkozik rajtam keresztül. Illetve valószínűleg titoknak számít az is, hogy lassan egy éve cigarettázom. Kis pitiáner semmiség, de a lázadás egy arcát sem szabad földbe döngölni.
FÉLELEM: Félek attól, hogy megcsömörlöm, hogy olyanná válok, mint az anyám. Ettől komolyan tartok.
CSOPORT: diák ( 9.b )
KEDVENC ÉTEL: csokis-karamellás croissant
SZERELEM: Még csak az kéne...
ANYA: Marion MonPierre
APA: Theodore MonPierre
TESÓK: Sebastien MonPierre
ÖT SZÓ RÓLAM: muzsikus és vizuális "pandamacisminkes" igényes lázadó
PLAY BY: Taylor Momsen
HÁZIÁLLAT: van egy macsekom, Toulouse
VALAKI AKI NAGYON FONTOS: Bastien. Más senki, akinek a véleményére egy kicsit is adnék.
PÉLDAKÉP: Joan Jett
KEDVENC ZENÉK, EGYÜTTESEK, ÉNEKESEK: Coldplay & One Republic & P!nk
KLUBOK: I love rock'n'roll! / P, mint Picasso / Miért értelmetlen a matek? / Paris, je t'aime / La fille de nuit
KEDVENC SZÍNÉSZ/SZÍNÉSZNŐ: Johnny Depp & Anne Hathaway
ISKOLA: Szent Johanna Ginázium
ÉVFOLYAM: kilencedik
OSZTÁLY: bé
MÉG VALAMI NAGYON FONTOS? i'm like a battlefield...

A föprodukció!

Ismerős a pillanat?
A pillanat, mialatt egy kislány nővé válik? Saját, nem mindig érett vagy nem mindig felelősségteljes gondolatokkal. De hát melyik nő érett igazán? És melyik férfi az? A képlet évek múltán sem változik bennünk. Csábítók vagyunk, vadászok és a megfelelő ember számára, a vad. Ha elég sokat élsz, megtanulod mindezt, és nem rettensz vissza a kihívásoktól. Nem fordítod el az arcod, amikor az első szál cigiddel kínálnak, tudatosan nem pirulsz el, amikor valaki megjegyzést tesz a szoknyád hosszára. Nem válsz nevetségessé, nem igyekszel megfelelni. Használod a neked szánt szabad akaratot. És sodródsz. Annak határozott, ám gondosan elkendőzött reményében, hogy egy nap valaki utánad kap, és kihúz. Ha pedig ez az illető elkésik... nos, akkor nyilván senki nem fog sírni utána. Egy ponton túl a megszokás felér az őrültek minden hatalmával.
Az olyanokéval, amilyen én is vagyok.

A családunk tesz azzá, akik vagyunk. Ők indítanak el ezen a hosszú, rögös, kalandokkal teli úton. Mennyi csalódottságot lehet befércelni tizenöt év moshatatlan szövetébe, ha az én életemről van szó? A szeretet egy ponton túl ugyanis már nem elég, csupán ólmos kifogás, ami csak még lejebb taszít a sötétbe. Potenciális leánygyermek és húg vagyok, akit el lehet halmozni, mert nem ellenkezik. Legalábbis egy ideig, nagyjából másfél évvel ezelőttig nem emeltem szót, ha apa drága, de semmire nem használható ékszert vett az ő pici hercegnőjének, vagy anya kijelentette, milyen büszke rám. Ezek csak szavak, és mint tudjuk, a szó elszáll. Az írás pedig... nos, ha van pénzed, az írást is eltemetheted egy félreeső helyen. Közönséges milliomosok. Így jár az ember, ha mindene megvan, és senki nem cseszegeti. A féreg belülről kezdi el ostromolni a gyöngyház finom falát, s a munkamorál mértékétől függően akár már egy hét múlva lángokban áll mindaz, amit azelőtt ismerni véltél. A megszokott, régi világ, amiben szerepeltek az olyan csacsiságok, mint egy-egy esti mese elvétve, vagy az a féltő mozdulat, mikor édesanyád vizes tested köré csavar egy törülközőt, és kiemel a kádból. Nehéz megállítani, hol romlanak el ezek a dolgok. A miért már nem is fontos kérdés. Az viszont egy idő után sokkal érdekesebbé válik, miért tagadják ki az életedből az önmegvalósítást, a saját boldogságukkal együtt. Miért kell olyannak lenned, mint ők? Miért játszol a szabályaik szerint? Mi a kötelesség? És mi az a pont, ahol a kislány rádöbben, hogy fel kell nőnie? Fel kell nőnie, mert mindezt el kell bírnia.

A bátyám a legfontosabb. Miatta kevésbé érzem egyedül magam. Ő az az ember, akinek az ölelésére, a megnyugtató szavaira egyedül vágyom - de nagyon elfoglalt, amit meg is értek. Érettségi, hasonlók. Csak... csak nem akarom elveszíteni. Nevetséges, nem igaz? Hiszen egy veszteséggel több vagy kevesebb, igazán nem számít. Nincs lelkierő, amely ezt a rettegést legyűri bennem. Bastien szikla a viharban. Az egyetlen, akinek nem akarok csalódást okozni, és aki előtt mégis rendszeresen falazni kényszerülök. Van néhány dolog a vászon mögött, a rövid szoknyába, a sötét harisnyába és a magassarkú cipőbe bujtatva, aminek valószínűleg nem örülne. De amiről nem tud, az nem is fáj...

Utálok otthon lenni. Amikor csak tehetem, meglépek. Gyűlölöm azt a patyolat házat, a képmutató légkört, ami terhes a ki nem mondott ígéretek és fenyegetések szagától. Bár elfuthatnék! Bár elég erős lennék ahhoz, hogy szilárdan eléjük álljak, és azt mondjam: nem számítotok többé! Nem tudom megtenni, mert a szívem mélyén olykor, a kisarjadó nő márványoszlopa mögül kikukucskál egy szőke copfos kislány, aki a társasjátékesteket, a közös mozizásokat és a családi nevetgéléseket szomjazza. Ma is szomjan marad.
A művészet az egyetlen, ahol menedéket találok. A vászonba lehelt élet. A Lelkem tükröződik minden ecsetvonásban. A zene megnyugtat, ellazít, többre sarkall. Festés közben az én hangomtól remegnek az ablakok. Szeretek énekelni. Szeretem a lágy és erős szopránom durva keverékét. Szeretem azt az utolsó utáni másodpercet, amiben keveredik minden szomorúságom, indulatom, meg nem értett vágyam a dal végén. Amikor az ecset kontrollját vesztve megremeg az ujjaim közt. Amikor a cigarettám lyukat éget a papírba.
Mert olyankor a kislányból nő lesz. Erős, céltudatos, csábító.
Boldog.
Szabad.
Ezekért a pillanatokért, az utolsó utáni, párásan áramló sóhajért élek. Mert ott, és akkor csak az enyém a döntés.

Tárgy: Re: Emily MonPierre Csüt. Dec. 27, 2012 6:46 am

Emily MonPierre Tumblr_lxikw6xP2z1qaxj7wo3_250

... c'est fini.

Tárgy: Re: Emily MonPierre Csüt. Dec. 27, 2012 8:13 am

Szia Emily! ^^

Nagyon tetszett az előtörténeted. De komolyan, olvastam volna még tovább, így arra egy szavam sem lehet, el vagy fogadva. Viszont mint pb. Taylor be van rakva a Cannonokhoz (ezt gondolom nem nézted ^^) Mindenesetre nem akarom se szó, se beszéd elvenni tőled, így ment neked egy pm ^

» Emily MonPierre
» Sebastien MonPierre