Guzmics Leyla

Egy gyönyörű júliusi délutánon láttam meg a napvilágot Guzmics Gábor hotel tulajdonos és Dr.Guzmics Anna ügyvédnő egyetlen gyermekeként.A gyerekkorom utazgatással telt el mert apámnak több európai országban vannak szállodái.Soha nem volt normális gyerekkorom es soha nem is voltak barátaim!Azt,hogy lelkileg ennyire labilis vagyok csak is a szüleimnek köszönhetem.Soha nem foglalkoztak velem,mindig dadát hívtak,később amikor már tudtam vigyázni magamra némi kézpénzzel otthon hagytak ők meg élték a saját életüket.Amikor hetedik osztályba mentem(már megint költöztünk)megtört bennem valami,nem akartam tovább élni és ha a nagynéném(épp látogatóban volt nálunk) nem lép közbe akkor felvágom az ereimet.Mivel nem volt gyermeke ezért elhatározta,hogy a gimnáziumi éveimet Magyarországon a Szent Johanna gimiben fogom tölteni,ahol ő igazgató helyettes.Hallani sem akartam róla!Na persze,majd az ottani diákok megmondják,hogy besúgó vagyok,de viszont csábított az a tény,hogy négy évig nem kell költözködni.Nem tudtam, hogy menjek-e vagy sem,de előtte még a 7-edik és a 8-adik osztályt is el kellet végeznem.Kiderűlt a titkom(igyekeztem titokban tartani az öngyilkossági kísérletemet) és az egész iskola engem cikizett.Először csak kibeszéltek,aztán fokozatosan fordúltak el tőlem az emberek.Hetedik osztály második fél évében már egyetlen egy barátom sem volt,és már nem csak a hátam mögött beszéltek ki,hanem  az arcomba nevettek és a képembe nyomták, hogy egy depressziós r*banc vagyok aki nem tudja értékelni azt amije van!Addig addig hajtogattág míg a végén tényleg egy depressziós idegroncs lettem.Minden délután zokogtam a szobámban órákon keresztűl,de természetesen a drága és tökéletes szüleim mit sem sejtettek az egész depresszió mizériából.Ekkor kerűltem közel Istenhez,ő na meg a nagynéném volt a legnagyobb támaszom.Emília mindíg bíztatott,ha magam alatt voltam, hogy ne izguljak,már csak néhány hónap és egy sokkal jobb közegbe fogok kerűlni.Szegénnyel nagyon tisztelelten voltam,nem hittem neki.Nem hihettem mert velem soha senki,semelyik osztálytársam se volt kedves.Amint megszokhattam volna őket és ők meg engem már költöztük is a következő városba.A depreszziómból nagynehezen kimásztam.Ekkor Emília ujra feltette a kérdést, hogy nem akarnék-e a Szent Johannába járni,ekkor megfontoltam és igent mondtam rá.Nemtudom,hogy jó volt e a döntés vagy sem,majd kiderűl.Kilencedikesként az élet nemvolt könnyű, de Emíliának mindenben igaza volt!Tényleg fantasztikus közösségenk vagyok a tagja.Sokkal kiegyensúlyozottabb,vidámabb ember vagyok.Az iskola gyönyürűszép.Hatalmas megtiszteltetés, hogy ide járhatok.Emília nénitől mindenki retteg.Már értem, hogy miért.Az első nap  öltözködéskor a szekrényemnél állt és figyelte, hogy mit veszek fel.Nem jó vele ujjat húzniaz biztos.Kíváncsian várom a 10-edik osztályt!