Eveline Le Clerc

Eveline Le Clerc

blood red princess

Apró-cseprö dolgok

SZÜLETÉSI HELY/ IDŐ: Toulouse (Franciaország), 2004. május 18.
KOR: tizenhat
BECENÉV: Eve (Evie, Lin, Linie)
SZERET: magányba burkolózni, sétálgatni a város zsúfolt környékein, a hidakról a mélybe tekinteni, ajándék, alkotni (rajzolás, festés)
NEM SZERET: szórakozóhelyekre járni, Dominique nélkül élni, esztelen csacsogást hallgatni, túlzott barátkozás, kiközösítés
BESZÉLT NYELVEK: francia (anyanyelv), angol, magyar
KEDVENC TANTÁRGY: rajz
MINDIG NÁLAM VAN: tükör
TITOK: szerelmi kapcsolat az unokatestvéremmel
FÉLELEM: a kiközösítés érzése
CSOPORT: franciák
KEDVENC ÉTEL: provance-i tojás
SZERELEM: Dominique Christophe Dubois
ANYA: Jacqueline Eve Piercy
APA: Edouard Le Clerc
TESÓK: - (apám titkolt kapcsolatából született fia)
ÖT SZÓ RÓLAM: különc, komoly, "kétszínű", művészi, idegen
PLAY BY: Ebba Zingmark
HÁZIÁLLAT: -
VALAKI AKI NAGYON FONTOS: Dominique
PÉLDAKÉP: Jeanne d’Arc
KEDVENC ZENÉK, EGYÜTTESEK, ÉNEKESEK: komolyzene & könnyűzene, Belle Epoque, Jordy
KLUBOK: "Franciák Magyarországon"
KEDVENC SZÍNÉSZ/SZÍNÉSZNŐ: Johnny Depp
ISKOLA: (cserediák) Szent Johanna Gimnázium
ÉVFOLYAM: 11.
OSZTÁLY: 11.a
MÉG VALAMI NAGYON FONTOS? jelenleg Óbudán élek egy albérletben, egyedül, Dominique csak hetek múlva érkezik s költözik be mellém

A föprodukció!

- El sem hiszem, hogy itt vagyok! - sóhajtok, és nézek fel az előttem lévő ház emeleti ablakaira, amelyek jövendőbeli lakhelyemet jelzik. A kapu elé lépkedek, megnyomom a Várhelyi Polla név melletti csengőt, és várok, egészen addig, amíg egy fiatal lány jelenik meg az ajtóban, és örömtől sugárzó arccal szaladni kezd felém. A kaput kinyitva kezet nyújt, és bemutatkozik.
- Szervusz, Várhelyi Polla a becsületes nevem, és ha minden igaz, te vagy.. - folytatná, miközben megszorítom a felém nyújtott kezet, és a mondandójába vágva ejtem ki a nevemet.
- Eveline Le Clerc. Örvendek! - pillogok rá, majd óvatosan a csomagjaimra, és összehúzom magamon a kabátomat. - Kicsit hideg van. - jegyzem meg.
- Jaj, ne haragudj! - kezd szabadkozásba, felkapja az egyik kézitáskám, s elindul a ház felé. - Gyere csak utánam, mutatom az utat! Bár, elég nehéz lenne eltéveszteni. - próbál viccelődni. - A földszinten találod majd a nappalit, a konyhát, a spájzot, ja, és az egész házban csak itt van televízió. Kénytelen leszünk néha együtt tévézni, na, nem mintha bánnám. - kacsint egyet, én meg csak hallgatom az új információkat, és nem értem, hogy miért ilyen kedves velem ez a lány. Francia honban nem szoktam meg ezt a viselkedést, ott az ismeretlen emberek soha sem kedveskedtek egymással, főleg nem az első találkozáskor. De hát, ez Magyarország, el kell fogadnom ezt a fajta viselkedésmódot, nincs mit tenni.
- Éés, itt a házrész, ami csak is a tiéd, és.. - hirtelen megpördül a tengelye körül, és ijedten mered rám. - Ó, mondd, hogy nem jött veled a srác, akit mondtál, hogy veled fog lakni, és nem én nem vettem észre a kapuban.
Nevethetnékem támad ettől a lánytól. Hogyan nézheti magát ennyire ostobának?
- Ha nem láttad, az azért van, mert nincs itt. - válaszolok, enyhe iróniával s gúnnyal a hangomban. Ő pedig úgy tesz, mintha mindezt nem érzékelné.
- Ó, rendben. Megnyugodtam. - és megint felkacag.
- Ne haragudj, nem akarok sok időt elvenni az életedből, tehát.. - várok, hátha felfogja, amit mondani akarok, de semmi mozgás, semmi reakció, csak néz rám azokkal a vigyorgó bociszemeivel, és egyre idegesítőbb a jelenléte. - Tehát, - folytatom – kipakolnék.
Percek telnek el, mire Polla reagál az imént hallottakra. - Persze, csak nyugodtan! Akkor.. Magadra hagylak. Addig eldöntheted mit üssek össze vacsorára, netalán tán van-e valami kedvenc ételed, amit..
- Polla! Én nem vacsorázok itt. Inkább elmegyek, körülnézek a városban, ideje megismernem a környéket.
- Oké. És mégis merre akarsz menni? Az üzletközponttól nem messze van egy remek étterem, oda beülhetnénk..
Mon dieu! El sem hiszem, hogy lehet valaki ennyire értetlen..
- Nem, Polla, nem! Egyedül. Egyedül akarok lenni. Már, ha megengeded.. - teszem hozzá, és furcsán pillantok rá. Meg kell értenie. Én nem vagyok a hirtelen barátkozós fajta, nekem idő kell, hogy valakit is közel engedjek magamhoz. Ez ilyen könnyen nem megy.
Polla megilletődve áll előttem, kezeivel a pólóját húzogatja, és rebegve válaszol.
- Éér-értem.
Végre kislasszol a szobából, én pedig egyedül maradok, saját burkomban, ahogyan eddig is. Előhalászom a mobiltelefonom a kabátom zsebéből, és gyorsan pötyögök egy sms-t Dominique-nak.
„Megérkeztem. Alig várom, hogy végre te is itt legyél, és elkezdjük életünk közös fejezetét. Szeretlek!”