Ádika & Romci

I remember tears streaming down your face When I said, "I'll never let you go." When all those shadows almost killed your light, I remember you said, "Don't leave me here alone." But all that's dead and gone and passed tonight. Just close your eyes, The sun is going down. You'll be alright, No one can hurt you now. Come morning light, You and I'll be safe and sound. Don't you dare look out your window, darling, Everything's on fire. The war outside our door keeps raging on. Hold onto this lullaby, Even when the music's gone.

Nem tudom, hogy örüljek-e annak, hogy hazajöttünk... Soha nem vágytam ide vissza, nekem ez az élet... olyan unalmasnak tűnik. Anyámék mindig pesztráltak azzal, hogy ne felejtsem el a magyart, tanuljam mert még szükségem lehet rá. Kis korom óta angol nyelven hallok mindent... mit várnak tőlem? Amúgy igen... megtanultam. De csak mert az évek során, vettem a fáradtságot és hazajöttem. Ők bezzeg nem. Valami tengerparton meresztették minden nyáron... csak engem nem vittek magukkal.
Persze, Martin már régebb óta elhagyott minket. Engem... sajnáltam, hogy a szüleim nem engedték meg azt, hogy velük éljek. Sajnálom, hogy még nem töltöttem be a tizennyolcat. A fenébe. Még egy évet kell várnom arra, hogy végre külön mehessek tőlük. Sajnos... pedig igazán elég volt már belőlük. És még csodálkoztak, hogy Martin mért is nem akart velünk élni. Hurrá.
Több jó is van abban, hogy visszajöttünk. Az első számú az, hogy sokkal de sokkal többet lehetek Martinnal. A második, hogy Rew az osztálytársam lett. A harmadik pedig, hogy a nagyit otthon hagytuk. Hurrá!
Ma volt az első napom az "új" suliba. Nem nagyon tetszett... mármint a lány osztálytársaim egyáltalán nem tetszenek. A fiúk... érdekesek. Nem volt alkalmam amúgy túl sokat beszélgetni senkivel sem, mivel Rew minden percét velem akarta tölteni. Nem mintha most nem lenne elég sok időnk egymásra... kicsit túlságosan is idegesítő volt már a végén, így úgy döntöttem, hogy ellógok. Méghozzá az egyik nagyszünetben kisettenkedtem a "vécére" és már hopp, ott sem vagyok. A zsebemben egy doboz cigivel az udvar felé vettem az irányt. Erre még nem nagyon voltam. Elég baj ez. Ma még nem is cigiztem... épp itt az ideje. Kicsit lófráltam, de próbáltam magam után elszórni a morzsákat, mert... tuti el fogok tévedni. Megvan hozzá a képességem sajnos. Na, mindegy.
Végül valamik padoknál kötöttem ki. Itt legalább le tudok ülni. De ahogy körülnéztem... az egyik pillanatról a másikra el is ment tőle a kedvem. Juppí.
- A francba. - Néztem ismét körül, majd dobbantottam egyet a lábammal. Mit vártam? Hiszen nagyszünet van, mindenki kint lófrál. Sajnos elég későn értem ki ahhoz, hogy ne találjak magamnak szabad padot. Azt hiszem, valakihez oda kell vetődnöm. Körülnéztem. Sajnos nem sok egyedüli személyt láttam. De aztán... feltűnt mégis egy. Egy srác. Nem tudtam behatárolni, ki lehet, mert nem ismertem, de biztos egy idős velem. Sőt, még idősebbnek is elmondanám. Egy félmosolyt ejtettem meg, csak úgy magamnak, a gondolataimra, és elindultam felé. Végigtotyogtam a járdán, majd megálltam előtte.
- Bocs, ideülhetek? Minden más pad már foglalt... - Néztem fel rá, majd elmerengtem. Nem nagyon érdekelt a válasza, őszintén szólva... de... mindegy. Azért megvártam, hogy mit mond. Nem akartam udvariatlan lenni így első ránézésre. Pedig nem vagyok udvarias egyáltalán...